Hallatlanul és látatlanul

Párizs, Te csodás!

 
Az utazásaim történeteit a 2009-ben megvalósított egy hetes programmal kezdem. Egyszerűen azért, mert ekkorra alakult ki a számomra nélkülözhetetlen képernyő olvasó és az internetes körlevelezés használata, eme készségek folyamodványaként pedig az első elektronikus élmény beszámoló.
 
*
Május 16-tól lehetőség nyílott feleségemmel és a közlekedési karom végzős
gyermekünkkel 7 napot a francia fővárosban tölteni.
 
1. nap: szombat
 
Hajnali negyed négyes kelést követőem az utolsó simítások a csomagokon, fél
hatkor Ferihegy 2a terminálon bőröndök beadása és 7:10-kor már emelkedett is
a francia légi társaság gépe a levegőbe. Fél tízkor szálltunk ki a Párizstól
észak-keletre található De Gaulle repülőtéren. Több mint egy órát vett
igénybe a csomagok átvétele. A jegypénztárak, jegyautomaták, információ
előtti hosszam kígyózó sorok miatt már csak a 11:35-kor induló gyorsvasúttal
indultunk a belvárosba. Hamar kiderült, hogy  a helyben állandó lakáscímmel
rendelkező vakoknak
jár a közlekedési kedvezmény, melyet a megfelelő kerületi polgármesteri
hivatalban kell intézni. Így aztán családtagjaim itthon már megvásárolt 5
napos bérletéhez hasonló jegyemet a vasárnapi program kezdéskor az egyik
automatából varázsolta elő a fiam.
 
Szombat délben kétszeri metró átszállás után érkeztünk a
Voltaire
utcai megállóba és 6-7 perces rövid sétával értűnk szállásunkra. 1 órakor
foglaltuk el a 3 ágyas, tiszta csekély bútorzatú hotelszobánkat. A
körülbelül 12-13 négyzetméteres háló részhez legalább 8 négyzetméteres
WC-és kádas fürdőszoba tartozott, melynek csendes szellőző berendezése
pillanatok alatt eltüntette a gőzöket, illatokat, szagokat. naponta kaptunk
tiszta törülközőt, szappant, sampont, még papírgurigát is. Szállásunk
megfelelt annak a célnak, amire szántuk: alvásra, tiztálkodásra.
 
Miután túl voltunk az utazáson, fedél is került fejünk fölé, éhségünk
csillapítására kellett gondolnunk, hát neki indultunk a szűkebb környék
felfedezésének. Büfék, éttermek egymás hegyén-hátán és a választásunk
ételeit
fényképem is illusztráló török vendéglősre esett.
 
Párizs 20 kerületből áll. Középem az első, majd spirál alakban követi a
többi kerület. Igy az elsőtől északra a 9. kerület, attól északra a 18.
helyezkedik el. Mi a 11. kerületben laktunk. Egyik térképünk 15 oszlopra és
12 sorra bontotta a várost. Eszerint az L-7 kockában található szállodánk. A
szombat délutáni sétánk célpontja az M-6 kockában található híres temető: A
Pere-Lachaise. A 43 hektáros sírkertben a múlt nagyjainak sírjait 96-98
parcellában láthatók. A következő nevekre emlékszem:
Rossini és
Frédéric Chopin – zeneszerzők
Eugene Delacroix – festő
Samuel Hahnemann – a homeopátia felfedezője
Oscar Wilde – író
Honoré de Balzac – író sírját keresgéltük, de nem biztos, hogyitt vam még
Moliére – író
Mellette La Fontaime nyugszik.
Edit Piaf és
Gilbert Bécaud énekesek
a 44-es parcellában megtaláltuk az 56-os emlékművet.
 
További hírességek:
Sarah Bernhardt – színésznő
Sophie Blanchard – léghajós
Maria Callas – operaénekes
Jacques-Louis David – Napóleon festője
Suzanne Flon – színésznő
Thierry Fortineau – színész
Joseph Fourier – matematikus
Zenobe Gramme – a dinamó feltalálója
Charles Messier – csillagász, a Messier-katalógus megalkotója
Yves Montand – filmszínész
Michel Ney – marsall
 
Zárás előtt fél órával kizavarták a látogatókat. Pechünkre a
szálláshelyünkkel átelleni kapun kellett elhagynunk a terepet. A megyed órás
hazaséta helyett másfél órás kerüléssel jutottunk szállásunkra, ahol a
Voltaire utcai boltban vásárolt szendvicsekkel, gyümölccsel és üdítőkkel
oldottuk meg a vacsorát.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Soltész Miklós says: (előzmény @Zsuzsanna Foky)

    Kedves Zsuzsa! Köszönöm a jelzést, a további bejegyzésekben utalni fogok az összetartozó anyagokra. Üdv Miklós

  2. Zsuzsanna Foky says:

    Kedves Miklós!

    Hol a többi nap? Vagy csak én nem értek a dolgokhoz?

    Zsuzsa


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!