Ránk köszöntött a 2010-es év:
Július 5-től lehetőségünk nyílott feleségemmel 5 napot a nyugat-dunántúli községben töltenünk. A második nap este megérkezett a közlekedési karom végzett és jelenleg tovább tanuló gyermekünk, aki mindössze egy napot tudott velünk tartani.
A Vas megyei helyszín kiválasztását és a programokat, a programokhoz szükséges feltételek megszervezését, kialakítását a Siketvakok Országos Egyesületében álmodták meg és hajtották végre. És most Kedves Olvasóm az eddigi száraz hangnemben történő szövegelésből szeretnék váltani a tavalyi – tündéreket és csuda embereket emlegető stílusból egy családiasabb hangvételre. Ugyanis a különböző mértékű látás- és halláskárosodással bíró egyesületi tagokat szívesebbem nevezem családtagoknak, míg az egyesület belső munkatársait és a külső segítőket pedig fürge jó embereknek.
Mielőtt belemerülnék az idei történésekbe, szeretnék felidézni a tavalyi beszámolóból:
“… a faházunkkal szomszédos épületben lakó Klárával beszélgettem hosszasabban a megszokottnál. Tudni kell róla, hogy a szinte legnehezebb helyzetben lévő csudaember, Viktor nagynénje. Természetesem legtöbbet Viktor és az őt ápoló édesanyja minden napi küzdelméről esett szó. Viktor nem lát, nem hall és tenyérbe írt jelekkel kommunikál a külvilággal. Életét nehezíti, hogy idegrendszeri problémák miatt komoly küzdelem minden egyes falat emésztőrendszerébe juttatása. Viktornak percre beosztott programja van a létezésre és zárkózottsága, befelé fordultsága alaposan fékezi anyja, nagynénje és a tündérek igyekezetét a normalitásra törekvésben. Sokunk figyelmének egy szeletkéje mindig Viktoron volt, megkönnyebbülten felsóhajtottunk ha valami sikerült és szorongtunk ha nem mentek rendben a dolgok…”
Viktor embertársunk már nincs közöttünk. Nyugodj békében!
Most pedig következzék a nevezetes napok krónikája.
1. nap: hétfő
A Népligetben található távolsági buszpályaudvaron találkozott a nagyjából 28 tagú család és a 12 fürge családtagból álló csapat. A társaság 9 óra után indult neki egy bérelt busz klimatizált utasterében elhelyezkedve több mint négy órás útnak a Szarvaskend, Szabó-tanyára. A siófoki 15 perces szünetet követően folytattuk utunkat az M hetesen, majd Egerszeg érintésével Körmendnek vettük az irányt. Negyed kettőkor érkeztünk némi GPS segítséggel a kissé eldugott célhelyre. Leendő szálláshelyünk parkolójából a csomagokat Néhány perces cipekedés után tettük le a nekünk kijelölt épületben. A valamikori istállóból kialakított tágas szobák, bennük jó minőségű bútorok, ágyneműk és a zuhanyzó tálcás, mosdós, WC-és vizes blokk kellemes feltételeknek bizonyultak az elkövetkezendő napokra. A honfoglalást követően ismerkedésre gyűltünk össze a telep csárdájában, amelyet a családunk lélekmestere, Ádám vezényelt le közel két óra terjedelemben. Már meg is érkezett az első vacsora: pizza. Az elpusztított ételről jót vagy semmit… Máig sem tudom, hogy – az utazás tette vagy a helyi jó levegő – épp hogy elég volt. Az étel sört kívánt – eme lehetőséget vállalkozó kedvű fürge családtagunk produkálta, aki kocsival elugrott a pár száz méterre lévő boltba , kielégítve sokunk kívánságait. Mintegy 160 liter ásványvíz enyhítette valamennyiünk szomjúságát az egyesület jóvoltából.
A következő bejegyzésben folytatódik a szarvaskendi nyaralás története.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: