Túra a sivatagi “hóban” …

Július 23 péntek – Gipsz sivatag, denevér kirajzás

Ismét részlet Lajos leveléből:
“(2-3 napos) délnek hajtva megnéznénk a Carlsbad-i barlangot, a világ egyik legnagyobb gipsz-sivatagját és más látnivalót is. Részleteket majd itt megtárgyaljuk.”

Az előző napi mosás megszáradt ruháinak leszedése és elrakása, reggelizés, készülés a több mint 1000 kilométeres 2 napos útra, “Skype” beszélgetések – ennyit röviden és címszavakban az indulás előtti órákról.

Amit a “White Sands”-ről – a vakítóan fehér porcelánsivatagról tudni kell:
A világ egyik leglenyűgözőbb sivataga a vakítóan fehér White Sands gipszsivatag Új-Mexikóban, az állam közepén található. A Tularosai-völgyben fekvő 780 négyzet kilométer területű sivatag különlegessége, hogy alapanyaga a legtöbb sivatag kvarchomokjával ellentétben krétaszerű gipsz, vagyis calcium -szulfát.Története 100 millió évvel ezelőttre nyúlik vissza, mikor az észak-amerikai kontinens ezen részét sekély tenger borította, mely idővel visszahúzódott sós tavakat hagyva hátra. A napsütés hatására ezek is elpárologtak, csak a só és a vastag gipszréteg maradt vissza. A közeli hegyekből lefolyó esővíz a kiszáradt tó gipszrétegével keveredve, a medence legmélyebb pontjára a Lucero-tóba folyt. A tó medrében kikristályosodott gipszet, a szél az idők folyamán finom porrá őrölte és létrehozta ezt a szemkápráztató szépséget.

A gipszsivatag különlegessége, hogy a szemcsék fényvisszaverő képessége miatt a perzselő napsütés ellenére is hűvös tapintású. Az akár 30 méter magasságot is elérő dűnék, a szél hatására évente esetenként 9 métert is megtehetnek, így mindig más és más látvány várja az idelátogatókat. A gipsz gyakori ásvány a Földön, de a felszínen csak ritkán látható, mert a vízben könnyen oldódik. E vidéknek a természeti szépségen túl fontos katonai jelentősége is van. Itt található a Trinity Site, ahol 1945. július 16-án felrobbantották az első, a közeli Los Alamosban készített atombombát. A robbantás helyszíne ma is zárt.

Amikor megérkeztünk a látogató központba izgalmas fotótémára figyeltek fel Lajos és Tomi: az épület nem túl forgalmas hátsó kijáratához közel, talán 1 méterre fejmagasságban, egy fecskefészekben csivitelő madarak sokasága az emberektől mit sem zavartatva élte zajos életét.

Kisokossal kimenve a terepre, a lassú haladás és az óvatos kanyarodások miatt olyan érzésem támadt, mintha havas, csúszós útviszonyok között lavíroztunk volna. Megérkeztünk néhány kilométer után egy pihenőhelyre és Tomival nekivágtunk a legközelebbi dűnének. Felmászni rá, gyalogolni benne a gipszben olyan érzés volt, mintha 15-20 centis hóban jártunk volna annak hidegsége, nyirkossága nélkül. Belemarkolva a talajba úgy érzékeltem, hogy a tapintása a finom homok és a finomított só közé tehető. A levegő több mint 30 fokos hőmérséklete és a nap sütése ellenére nem áradt forróság a kezembe vett talajból. ez a szemcsék felületének nagymértékű párolgásával és fényvisszaverő képességével magyarázható.

Az asztalhoz telepedve elfogyasztottuk a reggel előre gyártott szendvicseket, és csökkent a hűtött ásványvizes flaskák száma is. Ezután több túrázási lehetőségből kiválasztottunk egy másfél kilométereset: autóval a kezdő- és végponthoz gurultunk. Lajos a kocsiban maradt, mi ketten pedig elindultunk a kora délutáni órák közel 40 fokos hőmérsékletében a végül is 40 percre sikeredett útra. Szerencsére 100-200 méterenként tájékoztató táblákon felíratok, rajzok, képek voltak kihelyezve az itt honos növényekről, állatokról – amelyeket Tomi gondosan megtanulmányozott, elmondott és én meg kifújtam magam… Másképpen nem is tudtam volna végig menni a lábat marasztaló gipszben, dűnékre fel dűnékről le turista utat ilyen hőségben csak ezekkel a röpke pihenőkkel. Közben megtudtam sok mindent a vándorló talajhoz alkalmazkodott növényfajokról vagy a fehér színűkkel környezetűkhöz hasonuló állatokról. Például a sünkaktusz a sivatag szélein nő, ahol több a nedvesség. Az élénkvörös virágai ragyognak a hófehér homokbuckák előtt. A szívós jukka azon növények egyike, amelyik a száraz éghajlat alatt, ebben a “gipszsivatagban” is meg tud maradni. Kisokoshoz visszaérve fogadtam Lajos gratulációját, miszerint egyetlen toldys osztálytársam nem ment végig még ezen az útvonalon és lehúztam egy félliteres hideg, hangsúlyozom hideg ásványvizet.

Barlangról, denevérekről a következő bejegyzésben mesélek majd.