Történelmi morzsák

Gyula első hiteles említése Károly Róbert 1313-ban kelt két oklevelében történik. Ezekben a “kiskirályok” ellen hadakozó uralkodó Gyulamonostorán keltezett, s kiderül általuk, hogy Gyula helyén egykor monostor állt. Két évtized múlva, 1332-ben a település már Gyula néven szerepelt a krónikában. Károly Róbert több kiváltságot adott a városnak: bíró és elöljáró választási jogát, valamint a fontos vásártartási jogot. Zsigmond vámmentességet adott a polgároknak, de a kiváltságok kiterjesztését Maróti is tovább folytatta; ezután a város már maga szedhette adóját, s polgárai felett maga bíráskodhatott. Maróti egyébként is sokat tett a város felemelkedése érdekében: ekkor kerültek Gyulára a Ferenc-rendi szerzetesek, s az ő idejében épült a gyulai vár. Mátyás király 1476-ban a város addigi kiváltságait megerősítette és a lakosok vámmentességét az egész országra kiterjesztette. 1526-ban a mohácsi csatavesztés után bekövetkezett kettős királyválasztást pártharc követte, mely a környék pusztulását vonta maga után. 1552-ben végleg Ferdinánd kezére került, s ettől kezdve “Vég-Gyula” vára kimondottan a török elleni harcokra készült fel. 1552-ben Temesvár eleste után a megye déli részén már a török volt az úr, néhány év múlva pedig, Szulejmán szultán harmadik (utolsó) hódító hadjárata alkalmával 1566-ban végül Gyula is elesett, s megkezdődött a török százhuszonkilenc éves uralma.

A tartós visszatelepülés a kuruc szabadságharc leverése után vált lehetővé, ezért 1714-től számítjuk Gyula török utáni történetét. Ekkor 20 magyar család, majd román és német családok betelepülésével kezdődött meg a lassú, reform kor kezdetéig tartó fejlődés. A reformkori társas élet ma is meglévő emléke a Százéves cukrászda. Az iparosodásnak, a kereskedelem fejlődésének és a kultúra kibontakozásának számos műemlékét találhatjuk a mai Gyulán. 1770-ben kezdte meg működését a “Megváltó” gyógyszertár és 1846 május elsején a kórház fogadta első betegeit.

Az 1848-49-es események sorából álljon itt a következő részletes összefoglaló: A szabadságharc végén szomorú esemény színhelye lett a város. A világosi fegyverletételkor a magyar sereg tisztjei megtarthatták oldalfegyvereiket, s az oroszok Sarkadra, majd Gyulára kísérték őket. Az oroszok megszállták a mai Megyeház, Város- ház, Kossuth Lajos és Nagyváradi utcákat, a foglyokat pedig a mai Groza park helyén, sátrakban helyezték el. Anrep tábornok és vezérkara a várban szállásolta el magát. Az oroszok jól bántak a magyar tisztekkel. Eltávolították a grófi kastély elől az osztrák őrséget, együtt mentek a Korona vendéglőbe, ahol a cigánnyal a Rákóczi indulót és a Kossuth-nótát húzatták, senki sem gondolt arra, hogy a foglyok valaha is az osztrákok kezébe kerülnek. A fogolytábort alig őrizték, Vécsey ezredének tisztjei polgári ruhát öltve el is menekültek. Az aradi tizenhárom vértanú közül (a hagyomány szerint) kilenc volt Gyulán: Aulich Lajos, Damjanich János, Kiss Ernő, Knezich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagy-Sándor József, és Török Ignác. A tábornokokat magánházaknál szállásolták el, csupán Damjanich és Lahner volt köteles a várkapu melletti cellában tölteni az éjszakát. Damjanich felesége már régóta a kastély vendégeként Gyulán tartózkodott, míg férje a táborban volt. Augusztus 21-én Rüdiger tábornok hozta Paszkievics parancsát, hogy a honvédtiszteket le kell fegyverezni, és át kell adni az osztrákoknak. Augusztus 23-án reggel a kastély és a vár közötti téren megkezdődött az 1300 honvédtiszt lefegyverezése, s tartott körülbelül 10 óráig. Másnap, 24-én az oroszok átadták a tiszteket az osztrákoknak, akik 200 szekérrel szállították őket Aradra.