Először a 2011-es év július havának közepén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének hírlevelében olvastam a szeptember első hétfőjére és keddjére tervezett programról. 7 másodpercen belüli gyors döntéssel azonnal jelentkeztem Benedek Zoltán MVGYOSZ Nonprofit menedzsernél, aki a vállalkozó kedvű sorstársakkal való kapcsolatfelvételt, kapcsolattartást végezte.
E-mail váltások, telefonbeszélgetések után eljött a nevezetes nap számomra és szeptember 5-én , délután fél 5 előtt csatlakoztam a Széll Kámán téri metró kijáratnál gyülekező népes csoporthoz.
Az utolsó igazán nyári melegben – még az egy szál vékony inget is sokallva – bambultan vártam a fejleményeket és a körülöttem zajló hangzavarban próbáltam felismerni ismerős hangokat. Aztán a névsor olvasás során mindjárt akadt több ismerős is. Választanom kellett, hogy egy kedves férfi sorstárs avagy egy ifjú leányzó segítségével kalauzoltatom el magamat a budai várban található helyszínre, a Magyarok Házába. Az ismerősök hangosan kaján vigyorgása közepette a fiatalságot választottam. Magyarázatul álljon itt annyi, hogy a főváros másik végéből önkéntes segítőként a valamikori Moszkva térre elbumlizó kislánynak azt mondani a képébe – “Nem téged választalak!” – meglehetősem abszurd dolognak tűnt. Aztán a pedagógusi vénám is életre kelt: mit is kell velünk csinálni, hogyan kell velünk bánni, elmondani a jót, de feltárni a valóságot úgy, hogy tudatos támogatót nyerjek meg valamennyi sorstársunk számára.
A külső szemlélő számára mind ebből csak annyi látszott, hogy a Széll Kálmán teret a Bécsi Kapuval összekötő Várfok utcán egy körülbelül 45 fős, hosszú csigasorban sétáló csoport első harmadában őszes, hatvanas, kissé duci pacák jóízűen társalog az őt figyelmesen, körültekintően navigáló filigrán, unokának is beillő korú ifjú hölggyel. Igyekeztem olyasmiről mesélni neki, ami talán nem volt unalmas számára, de kíváncsiskodtam is – remélem – az illendőség határain belül. Jaj! Javában mesélek már és még nem is árultam el, hogy hova is csöppentem.
Tehát ki is az ötlet gazda a mai rendezvény megálmodásának? Mint később megtudtam a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium és a Magyar Szőlő-és Borkultúra Nonprofit Kft. Közös elképzelése nyomán került megszervezésre és megvalósításra az “Interaktív borkóstoló” rendezvény. Az összes segítő Pólya Viktor vezetésével a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumról jött és az úgynevezett Pelikán program keretében vettek részt az eseményen.
A Bécsi Kapun túljutva a Szentháromság tér felé fordult a sétáló társaság, ahol a Mátyás templom szomszédságában lévő Magyar Kultúra háza volt az úti cél. A huszadik Budavári Borfesztivál szervezői ezen a helyszínen tartottak számos rendezvény – többek közt a borünnep előtti két napon a Bor Egyetem keretében a Láthatatlan Bórkóstolót. Még néhány lépcsőfok és máris az előadóteremben kereste meg ki ki a maga helyét. A kényelmes karosszékben ülve hallgathattuk Zilahi Zoltán, a Magyar Szőlő-és Borkultúra Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója üdvözlő szavait. Zilai Zoltán – interneten olvasható történet szerint – korábban maga is megtapasztalhatta, milyen a látást nélkülözve találkozni a borral, mikor egy svájci borversenyen egy teljesen elsötétített teremben megtartott vakkóstoláson vett részt. Aztán a Corvinus Egyetemről érkezett Nagy Ákosné doktor, egyetemi docens vette át a szót és az események irányítását.
De erről majd a következő bejegyzésemben mesélek …
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: