Kicsi a világ!

A 2013-as év február 19-én a Siketvakok Országos Egyesülete (SVOE)

vezetőségi ülést tartott, amelyen lehetőséget kaptam arra, hogy részt vegyek

az European DeafBlind Union (EDBU, magyarul Európai Siketvak Unió)

Bulgáriába szervezett Harmadik közgyűlésén. A családommal való gyors

egyeztetés után vállalkoztam az útra. Beszámolóm elején szeretnék köszönetet

mondani Boncz Ádámnak, akinek hathatós közreműködésével, mindenre odafigyelő

segítségével eleget tehettem a feladatoknak úgy, hogy a szűkösebb szabad idő

ellenére élménnyé válhatott az öt napos program. A továbbiakban sokszor

keresztnevükön említem az írásomban előforduló embereket, akik már

előfordultak teljes nevűkön.

* 0. nap

** Budapest – München Szófia

Az odautazás pünkösd hétfőre esett. A rendezvény szervezői olyan

repülőjegyet foglaltak számunkra, amellyel Müncheni átszállással jutottunk

Bulgária fővárosa, Szófia második termináljára. Előző nap délelőtt Tamás

fiammal online foglaltunk helyet a Lufthansa megfelelő járatain és máris

nyugodtabban néztem elébe a hajnali kelésnek. Az Istenhegyi útra 4:45-re

érkezett a rendelt taxi. Tamás fiammal indultunk előbb az Alagút Attila út

felőli végéhez – itt vettük fel Ádámot – majd a Lánchídon keresztül a

Ferihegyre, hivatalos nevén Liszt Ferenc repülőtér kettő A termináljára. Fél

hat után szálltunk ki a taxiból és Ádám csomagját is gyorsan átvették a

repülőtársaság alkalmazottjai. Fiamtól kölcsön kaptam egy olyan méretű

guruló kerékkel ellátott táskát, amelyet a fedélzetre vihettem. A mérete

elegendő volt a számomra 4 napra szükséges dolgok befogadására, viszont

megmenekültem az érkezések bosszantó velejárójától: a csomagját leső utas

nyugtalanságától. A biztonsági kapu előtt tálcára került a táskám, a kedvenc

dzsekim (zipzárral zárható zsebeiben mp3 lejátszótól a fémpénzekig

mindenféle kincs), sőt még a nadrágszíjam is. Aztán mint a holdkóros

előretartott kézzel, vakon átmentem a kapun és a túloldalom máris a

fordított folyamat játszódhatott le. Röpke negyedóra után máris beszálltunk

a repülőgépre és az LH 1685 járat időben indulhatott nyugat felé. A megadott

érkezési időpont előtt több mint tíz perccel landoltunk, és egy épülő

terminál mellett szálltunk át buszra. A buszról besétálva a fogadó

épületbe – Ádám rögtön megtalálta a nekünk szükséges H 38-as kaput és két

mozgólépcső, schengeni határ ellenőrzés és mozgó járda után várakozhattunk a

további mozzanatokra. Időben startoltunk az LH 1702-es járattal, két órát

repültünk, időzónát váltottunk és helyi idő szerint 12:05-kor szálltunk le

Szófiában. A gépen kedves dolog történt: nekünk a 8E és 8F ülőhely jutott, a

mellettünk található 8D ülésre huppant, velem egyidős úriemberről hamar

kiderült, hogy 24 éve Németországban élő zöldség-gyümölcs kereskedő, aki

havonta, kéthavonta látogat haza Szegeden élő családjához. Regöczi István

foglalkozását hallva rákérdeztem a Hungarofrukt egykori igazgatójára, Jahoda

Ernő bácsira – kiderült, hogy van közös ismerősünk. Az egykori főnöke abban

a házban élt sokáig, ahol lakom és szüleimmel összejártak, jó barátságban

voltak. Másik közös ismerős is akadt egyik egyetemi évfolyam társam felesége

személyében. István egyébként ugyan abban a plovdivi szállodába igyekezett,

ahova mi is tartottunk. No erre már tényleg illik az a közhely, hogy kicsi a

világ!

Tovább a blogra »