A 2013-as év február 19-én a Siketvakok Országos Egyesülete (SVOE)
vezetőségi ülést tartott, amelyen lehetőséget kaptam arra, hogy részt vegyek
az European DeafBlind Union (EDBU, magyarul Európai Siketvak Unió)
Bulgáriába szervezett Harmadik közgyűlésén. A családommal való gyors
egyeztetés után vállalkoztam az útra. Beszámolóm elején szeretnék köszönetet
mondani Boncz Ádámnak, akinek hathatós közreműködésével, mindenre odafigyelő
segítségével eleget tehettem a feladatoknak úgy, hogy a szűkösebb szabad idő
ellenére élménnyé válhatott az öt napos program. A továbbiakban sokszor
keresztnevükön említem az írásomban előforduló embereket, akik már
előfordultak teljes nevűkön.
* 0. nap
** Budapest – München Szófia
Az odautazás pünkösd hétfőre esett. A rendezvény szervezői olyan
repülőjegyet foglaltak számunkra, amellyel Müncheni átszállással jutottunk
Bulgária fővárosa, Szófia második termináljára. Előző nap délelőtt Tamás
fiammal online foglaltunk helyet a Lufthansa megfelelő járatain és máris
nyugodtabban néztem elébe a hajnali kelésnek. Az Istenhegyi útra 4:45-re
érkezett a rendelt taxi. Tamás fiammal indultunk előbb az Alagút Attila út
felőli végéhez – itt vettük fel Ádámot – majd a Lánchídon keresztül a
Ferihegyre, hivatalos nevén Liszt Ferenc repülőtér kettő A termináljára. Fél
hat után szálltunk ki a taxiból és Ádám csomagját is gyorsan átvették a
repülőtársaság alkalmazottjai. Fiamtól kölcsön kaptam egy olyan méretű
guruló kerékkel ellátott táskát, amelyet a fedélzetre vihettem. A mérete
elegendő volt a számomra 4 napra szükséges dolgok befogadására, viszont
megmenekültem az érkezések bosszantó velejárójától: a csomagját leső utas
nyugtalanságától. A biztonsági kapu előtt tálcára került a táskám, a kedvenc
dzsekim (zipzárral zárható zsebeiben mp3 lejátszótól a fémpénzekig
mindenféle kincs), sőt még a nadrágszíjam is. Aztán mint a holdkóros
előretartott kézzel, vakon átmentem a kapun és a túloldalom máris a
fordított folyamat játszódhatott le. Röpke negyedóra után máris beszálltunk
a repülőgépre és az LH 1685 járat időben indulhatott nyugat felé. A megadott
érkezési időpont előtt több mint tíz perccel landoltunk, és egy épülő
terminál mellett szálltunk át buszra. A buszról besétálva a fogadó
épületbe – Ádám rögtön megtalálta a nekünk szükséges H 38-as kaput és két
mozgólépcső, schengeni határ ellenőrzés és mozgó járda után várakozhattunk a
további mozzanatokra. Időben startoltunk az LH 1702-es járattal, két órát
repültünk, időzónát váltottunk és helyi idő szerint 12:05-kor szálltunk le
Szófiában. A gépen kedves dolog történt: nekünk a 8E és 8F ülőhely jutott, a
mellettünk található 8D ülésre huppant, velem egyidős úriemberről hamar
kiderült, hogy 24 éve Németországban élő zöldség-gyümölcs kereskedő, aki
havonta, kéthavonta látogat haza Szegeden élő családjához. Regöczi István
foglalkozását hallva rákérdeztem a Hungarofrukt egykori igazgatójára, Jahoda
Ernő bácsira – kiderült, hogy van közös ismerősünk. Az egykori főnöke abban
a házban élt sokáig, ahol lakom és szüleimmel összejártak, jó barátságban
voltak. Másik közös ismerős is akadt egyik egyetemi évfolyam társam felesége
személyében. István egyébként ugyan abban a plovdivi szállodába igyekezett,
ahova mi is tartottunk. No erre már tényleg illik az a közhely, hogy kicsi a
világ!