* Augusztus 25., Hétfő Egy kis kalandos érkezés
Mivel több mint két évtizedig két hetente tömeg közlekedtünk a Szentendre szigetre illetve sokszor közlekedtünk egészen Esztergomig – nem fogadtuk el az egyesület és a Visegrád szálloda összefogásával szervezett busz lehetőséget, hanem a Volán 13:35-ös esztergomi járatára váltottunk jegyet személyenként kemény 75 forintért. Kényelmesen elhelyezkedtünk a csuklós busz forgó utáni első kettős ülésére és két bőröndünk is senkit sem zavartatva a lábaink előtt feküdt. Mindjárt két ismerős útitárs is akadt: Dorka, az egyesület főtitkára, valamint Mirkka, a finn egyesület vezetőjét segítő tolmács. Itt tudtuk meg, hogy Seppot, a finnek vezetőjét helikopterrel Visegrádról a budapesti Honvéd kórházba szállították. Állapota műtéti beavatkozást nem igényelt, átküldték Esztergomba. Egy kicsit előre szaladva az időben: a sátor bontást követő napon ő is hazakerült és a második napon már váltottunk e-mailt Seppoval, jól van.
Visszakanyarodva odautazásunkra – gyorsan elszállt az alig több mint egy órás menetidő. Áthaladtunk a visegrádi déli kapun és készenlétbe helyezkedtünk a leszálláshoz. Sajnos az utas tájékoztatás nem működőt, ismerősnek tűnt a hely a látóknak, “Nyomjátok a jelzőt!” – hangzott a biztatás … Le is szálltunk, be is zárult az ajtó mögöttünk a busz ajtaja, de nem hallottam a minket várók ismerős hangjait … Basszus! Előbb szálltunk le …
Hívtuk Eszter mobilján a minket fogadni szándékozó Vikit, de “A szám nem kapcsolható.” szöveg volt hallható. Tanulmányoztuk a megállóban kifüggesztett menetrendet és alig 50 perces várakozásra rendezkedtünk be. Csörgött a telefon: “Ne mozduljatok, jövök!” hangzott Viki hangja. Mint utólag kiderült: Dorka észlelve, hogy rossz helyen szálltunk le, hívta Vikit, intézkedjen. Meg is jött a felmentő sereg egy kis busz formájában. Nem is hagyta ki mentő angyalunk – “Bezzeg Miklósom, neked külön busz kellett,mert nem volt jó az egyesületi?” Becihelődtünk az utastérbe, Viki is térült fordult míg hogy hogy nem a busz induláskor az ölembe pottyant …
“Na de Viki, még ilyet! A nejem előtt ülsz az ölembe?!” kiáltottam fel némileg meglepetten. Pár perccel később a Honti Hotelnél voltunk és az éppen érkező, a magyar résztvevők nagy részét szállító busz utasait megelőzve elfoglaltuk földszinti szobánkat. Eszterem számára keserves lett volna a lépcsőzés, ha ez előrelátó gondoskodó figyelmesség volt valaki vagy valakik részéről – köszönet érte!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: